Számok és valóság a férfiak mentális egészségében
A nyugati társadalmakban élő fiatal férfiak egyre nagyobb arányban érintettek mentális zavarokban, függőségekben és öngyilkosságban – mégis ritkán kérnek segítséget. A statisztikák nem hazudnak: a férfiak krízise valós, mély és rendszerszintű. Nem gyengeség erről beszélni. Emberi szükséglet.
A számok, amik mögött valódi szenvedés van
A férfi identitás ma válságban van. Nem a férfiasság, nem a férfi „modell”, hanem a férfi mint élő, szenvedő ember vált láthatatlanná. Az adatok egészen drámaiak, és nem ideológiai túlzások: minden statisztikai egység egy konkrét életet jelent. Egy testet. Egy elmét. Egy csendben szenvedő férfit, valaki nagyapját, apját, testvérét, fiát vagy párját, barátját.
A öngyilkosság a csendes tragédia
A 18–40 éves férfiak körében a nyugati világban az öngyilkosság az egyik vezető halálok. Az Egyesült Államokban például a férfiak 79%-át teszik ki az összes öngyilkosságnak. Az Egyesült Királyságban ez az arány 75–80%. A férfiak öngyilkossági aránya négyszerese a nőkének. Ez nem véletlen. Ez rendszerhiba. A férfiak nem tanulják meg, hogyan kérjenek segítséget – mert gyengeségként élik meg. Így inkább hallgatnak. A halálba. Továbbá a halálnemválasztásaik kíméletlenebbek és végzetesebbek, mint a nőké általánosságban.
Függőségek, avagy a rejtett menekülés
Körülbelül minden hetedik fiatal férfi érintett valamilyen szerhasználati problémában – alkohol, drog, gyógyszer. A WHO szerint ez a szám 14–15% körül mozog, és az érintettek mindössze 20–35%-a jut tényleges terápiához. Ez nem akaratgyengeség. Ez megküzdés – torzan, egyedül, fájdalomból. A férfiak nem az érzéseikről beszélnek, hanem isznak, dolgoznak, edzenek, menekülnek a belső világukba.
Mentális zavarok, az elhallgatott hétköznapok
Évente legalább minden negyedik férfi tapasztal szorongást, hangulatzavart vagy impulzuskontroll-problémát. Az arány 25–27% között mozog a fejlett országokban. És mégis, a férfiak kisebb eséllyel fordulnak pszichológushoz, pszichiáterhez vagy bármilyen segítő szakemberhez, mint a nők. Nem azért, mert nem szenvednek. Azért, mert nem tudják, hogy lehet erről beszélni is.
A férfiak nem betegesebbek, csak elérhetetlenebb számukra a segítség
A társadalmi narratíva ma is sokszor azt üzeni: „Légy erős! Ne panaszkodj!” De mi van, ha az erő nem a hallgatásban, hanem az őszinteségben van? Mi van, ha a legbátrabb döntés nem a túlélés, hanem az, hogy azt mondod: „Kell valaki, aki meghallgat.”
A férfiak nem problémásabbak, csak ritkábban kapnak rátermett, férfi-specifikus pszichológiai ellátást. Olyat, ahol tisztelettel, célratörően, megértéssel dolgoznak velük.
A férfiak mentális egészsége nem egyéni gyengeség kérdése. Ez egy kollektív vakfoltja modern társadalmunknak. Az öngyilkosság, függőségek és mentális zavarok nem „férfiatlan” dolgok, hanem épp olyan emberi szenvedések, amikben a férfiak sokszor magukra maradnak. Ideje másképp tekinteni a férfiak pszichéjére. Segíteni nem csak lehet – kötelesség.
